Minibusz kirándulás: Rhododendron virágzás a Jeli-Arborétumban

A rododendron vagy havasszépe az egyik legszebb virágú cserje, amely már évezredekkel ezelőtt is előkelő helyet foglalt el a japán és kínai császári udvarokban. Legtöbb faja a Távol-Keletről származik, de a kertészeknek köszönhetően sokfelé elterjedt az északi féltekén.
Magyarországon a Vasi-Hegyhát

vidéken található Jeli Arborétumot minden tavasszal virágba borítja ez a különleges növény. Köszönhető mindez Ambrózy-Migazzi Istvánnak (a Virágos Grófnak), aki 1922-ben alkotta meg ezt a csodálatos helyet. Síremléke ma is megtalálható a Varázskertben „Semper vireo” – örökké zöldellek - jelmondattal.

Kiránduljunk együtt ismét egy napra.

A találkozó a Planetárium előtti parkolósorban Budapest X. kerület, Hell Miksa sétány Népliget.) lesz, reggel 7:45 órakor, az indulást legkésőbb 8:00 órakor tervezzük. A visszaindulás 16:30 óra körül lenne, így körülbelül 19:00 órára visszaérkezünk a Népligetbe.

A kirándulás 13 jelentkezőtől indul és - ahogy eddig sem - most sem kell előre fizetni semmit, de kérlek Benneteket csak akkor jelentkezzetek, ha már biztosan részt szeretnétek venni az eseményen.

Az utazás részvételi díja 6.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat is tartalmazza, de a belépődíjakat nem.
Jelentkezni csak email-ben a travelbus.mail@gmail.com címen, érdeklődni telefonon is a 0620 4343 895 telefonszámon lehet!

Email-ben jelentkezéskor ne felejtsétek el megírni a mobil telefonszámotokat, ezzel megkönnyítve a későbbi kapcsolattartást.

Továbbra is azt kérem, hogy egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, Ott leszek gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig veszem észre.

Várlak Benneteket újra szeretettel!

▼ Show More Information

Népliget, 1101
Budapest
05 May , Saturday 08:00

More Events Nearby

 06 October , Saturday
 Budapest Maraton®, Budapest
 28 September , Friday
 Hungaroring, Mogyoród
 13 October , Saturday
 Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest
 04 October , Thursday
 A38 Hajó, Budapest
 10 October , Wednesday
 BudapestArena, Budapest
 20 October , Saturday
 Hungaroring, Mogyoród
 09 October , Tuesday
 BARBA NEGRA, Budapest
 23 October , Tuesday
 A38 Hajó, Budapest
 08 October , Monday
 Budapest Congress Center / Budapest Kongresszusi Központ, Budapest
 21 October , Sunday
 BARBA NEGRA, Budapest
 06 October , Saturday
 Dürer Kert, Budapest
 02 October , Tuesday
 Mom Sport, Budapest
 03 October , Wednesday
 A38 Hajó, Budapest
 18 October , Thursday
 Lurdy Ház, Budapest
 21 October , Sunday
 MOMkult, Budapest
 24 October , Wednesday
 Mom Sport, Budapest
 13 October , Saturday
 BudapestArena, Budapest
 10 October , Wednesday
 BudapestArena, Budapest
 20 October , Saturday
 Budapest, Hungary, Budapest
 08 October , Monday
 Budapest Congress Center / Budapest Kongresszusi Központ, Budapest
 06 October , Saturday
 Budapest, Hungary, Budapest
 17 October , Wednesday
 Budapest, Hungary, Budapest
 05 October , Friday
 BOK Csarnok, Budapest
 11 October , Thursday
 Budapest Metropolitan University, Budapest
 11 October , Thursday
 Budapest, Hungary, Budapest
 19 October , Friday
 Kelta Katakomba, Százhalombatta
 17 October , Wednesday
 Automotive Hungary, Budapest
 18 October , Thursday
 todi, Budapest
 18 October , Thursday
 KERET, Budapest
 23 October , Tuesday
 Szigetfesztivalbudapest, Budapest
 05 October , Friday
 Budapest, Hungary, Budapest
 20 October , Saturday
 Óbuda Sport - Mozgásban a város, Óbuda
 23 October , Tuesday
 Szentendrei Skanzen, Szentendre
 20 October , Saturday
 Magyar Vasúttörténeti Park / Hungarian Railway Museum, Budapest
 05 October , Friday
 MOMkult, Budapest
 13 October , Saturday
 Trafó House, Budapest